A keringési rendszer anatómiája és élettana
A szív (cor) a vérkeringés központi szerve és elsőrendű aktív tényezője. Izmos falú kettős tömlő, mely ritmusosan váltakozó telődésével és kiürülésével, és a tömlő szájadékait szelepszerűen elzáró billentyűk segítségével a vért pumpa módjára továbbítja (lényegében a bal és a jobb szívfél két sorba kapcsolt pumpának fogható fel).
A szív a mellüregben, ezen belül is a tüdők által határolt közbülső térben, a gátorüregben (mediastinum) helyezkedik el. A szívfal három rétegből épül fel: a külső a szívburok (pericardium), mely két részből áll, egy fali és egy zsigeri lemezből. A két lemez között néhány csepp savós folyadék található, mely a két lemez egymáson való súrlódásmentes elmozdulását teszi lehetővé. A szív második rétege a szívizomzat (myocardium), melynek speciális izomsejtcsoportjai ingerülettermelésre specializálódtak, ők alkotják szív saját ingerképző- és vezető rendszerét. A szív harmadik rétege a szívbelhártya (endocardium), mely a szív üregeit borítja.
A szív négy üregből áll: bal pitvar, bal kamra, jobb pitvar, jobb kamra. A pitvarokat és a kamrákat egymástól a vitorlás billentyűk (bal oldalon a kéthegyű, jobb oldalon a háromhegyű billentyű) választják el egymástól, a főverőér és a tüdőverőér kilépésénél pedig a zsebes vagy félhold alakú billentyűk találhatóak. Ezen billentyűk, mint szelepek, egyenirányítják a vér áramlását, megakadályozzák az ellentétes irányba történő áramlást.
A tüdejével még nem lélegző magzat a méhen belül a nagyvérkörbe kapcsolt méhlepényen keresztül bonyolítja le az anyagcseréjét az anya vérének közbejöttével. A magzati vérkeringésben a szív két felének elválasztása a születésig nem teljes, az elválasztás csak a légzés megindulásakor következik be. Születés után kialakul a nagyvérkör: bal szívkamra – főverőér – verőerek – hajszálerek – gyűjtőerek – jobb szívpitvar, és a kisvérkör: jobb szívkamra – tüdőfőverőér – tüdőverőerek – tüdőhajszálerek – tüdőgyűjtőerek – bal szívpitvar.
A szív működése: a szívnek saját ingerképző- és ingervezető rendszere van, melynek fő központja a jobb pitvar falában található szinusz-csomó. Vannak alsóbb központok is (pitvar-kamrai csomó, His-köteg), melyek élettanilag nem működnak, azonban, ha a szinusz-csomó nem működik, átveszik a szív vezérlését és alacsonyabb frekvenciával képesek ingerületet képezni. A szinusz-csomó élettanilag 70-80/perc frekvenciával ingerületet képez (szívfrekvencia), mely a szív összehúzódását váltja ki (systole). A szív egy összehúzódás alatt kb. 70-90 ml vért présel ki magából nyugalomban (verőtérfogat), melyet ha összeszorzunk a szívfrekvenciával, megkapjuk a perctérfogatot, az egy perc alatt kipumpált vér mennyiségét (kb. 5-6 l/perc). A szív az összehúzódás után elernyed (diastole), a szív üregei megtelnek vérrel, majd következik a szív „pihenése”, a szívpausa.
A szív működés szabályozásának másik része a vegetatív idegrendszer, melynél a szimpatikus idegrendszer hatása (pl. sportolásnál, munkavégzésnél) fokozza a szív munkáját, a szívizom összehúzódását, emeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást, míg a paraszimpatikus idegrendszer hatása (pl. alvásnál) ezekkel ellentétes: csökkenti a szív munkáját, a szívizom összehúzódását, a szívfrekvenciát és a vérnyomást.
A légzési ritmuszavar (légzési arrhytmia), mint élettani jelenség lényege, hogy belégzéskor a szívfrekvencia nő, kilégzéskor csökken.
Az erek (vasa sanguinea) a keringés környéki (perifériás) tényezői, faluk tónusának változtatásával, sőt a szervezet egyes helyein űrterük teljes elzárásával vagy megnyitásával a vérnek egyes szervekre való eloszlását jelentősen befolyásolják. A vérerek három csoportját különböztetjük meg: verő- vagy osztóér (arteria), mely a szív kamráiból ered, a hajszálér (capillaris), a verőerek végső elágazódásai, melyeknek vékony falán keresztül a vér és a szövetek sejtjei között a tápanyagok, az oxigén és a széndioxid kicserélődnek, és a gyűjtő- vagy vivőér (vena), mely a vért a szívhez vezető nagyobb törzsekbe gyűjti össze. A hajszálerek nem csak a tápanyagok cseréjében játszanak szerepet, hanem szövetátrendeződés vagy újjáképződés során (pl. szöveti sérüléseknél) belőlük indul ki a szükséges tápláló erek növekedése. A verőereken belül megkülönböztetünk elasztikus típusú, általában nagy méretű verőereket, izmos típusú, általában közepes méretű verőereket és a kis verőereket (arteriola). A verőerek falszerkezeténél megkülönböztetjük az ér belső rétegét, vagy érbelhártyát (tunica intima, endothel), a középső réteget (tunica media), melyet simaizomszövet alkot, és a külső réteget (tunica adventitia), melyet rugalmas kötőszövetes rostok alkotnak. A gyűjtőerek falszerkezet változatos, hasonlóan a verőerek falához, itt ismegtaláljuk a fenti három réteget, azonban a gyűjtőereknél a középső simaizomréteg jóval vékonyabb. A gyűjtőereken belül (elsősorban a végtagok gyűjtőereiben) zsebes billentyűket találunk, melyeknek szerepe a gyűjtőeres keringés elősegítése, a vér visszaáramlásának a megakadályozása. A hajszálerek falát egyetlen sejtréteg (endothel) alkotja, melyen keresztül az oxigén és a széndioxid, illetve a tápanyagok és bomlástermékek cseréje történik.
Az erek jelentős szerepet játszanak az átmérűjük változtatása által a vérnyomás szabályozásában. Az erek ún. teljes perifériás ellenállása, illetve a szív összehúzódási képessége, a perctérfogat és a szívbe visszaáramló vér mennyisége együttesen befolyásolja a vérnyomást (ebben az esetben mindig a nagyvérköri verőeres vérnyomást értjük alatta). A vérnyomásnak van egy felső és egy alsó értéke. A felső érték az ún. szisztolés érték, mely élettanilag átlagosan 120-130 Hgmm, az alsó érték az ún. diasztolés érték, mely élettanilag átlagosan 70-80 Hgmm (tehát például egy élettani vérnyomásértéket 130/80Hgmm-el jelölünk). Az erekben a véráramlás pulzushullámok formájában történik. A pulzus főbb jellemzői a pulzusszám, a teltsége és a ritmusa, szabályossága.
A nagyvérkör verőérrendszere a bal kamrából eredő főverőérrel (aorta) kezdődik. A főverőér sétapálca alakú ér, melynek három szakaszát különböztetjük meg. Az első szakasz a felszálló főverőér (aorta ascendens), egyetlen páros ága van: a bal és a jobb szívkoszorúér (arteria coronaria), mely a szívet látja el vérrel. A második szakasz a főverőérív (arcus aortae), melynek két páros ága van: a bal és jobb közös fejverőér (arteria carotis communis) és a bal és jobb kulcscsont alatti verőér (arteria subclavia). A közös fejverőér két részre oszlik: a belső fejverőérre (arteria carotis interna) és a külső fejverőérre (arteria carotis externa). A belső fejverőér az agy vérellátásában vesz részt, míg a külső fejverőér látja el vérrel a nyaki szervek egy részét (gége, pajzsmirigy), a nyelvet, a garatot, illetve az arc felületes lágyrészeit (hajas fejbőr), illetve a mélyebb rétegeit is (orrüreg, szájpad, pofa, rágóizmok, dobüreg, állkapocsízület). A kulcscsont alatti verőér egyik ága a csigolyaverőér (arteria vertebralis), mely a gerinccsatornán keresztül lép be az öreglyuknál a koponyaüregbe, és az agy vérellátásában vesz részt. A többi ágak ellátják vérrel a pajzsmirigyet, a nyelőcső felső részét, a gége alsó részét, illetve egyik ága a hónaljverőér (arteria axillaris) látja el a felső végtagot. A hónaljverőér további ágai a felkarverőér (arteria brachialis), illetve a singcsonti verőér (arteria ulnaris)és az orsócsonti verőér (arteria radilais). Mind a közös fejverőér, mind az orsócsonti verőér fontos helye a keringés, illetve az erek pulzációjának a tapintásánál. A harmadik szakasz a leszálló főverőér (aorta descendens), melynek megkülönböztetjük a mellkasi szakaszát (aorta thoracica) és hasi szakaszát (aorta abdominalis). A mellkasi szakasz látja el a tüdőket, a nyelőcső egy részét, és a szívburkot, illetve a bordaközti verőerek (arteria intercostalis) vesznek részt a gerincvelő vérellátásában. A hasi szakasznál fali és zsigeri ágakat találunk. A fali ágak látják el rekeszizmot. A zsigeri ágai a következőek: a hasüregi törzs (truncus celiacus) látja el gyomrot, a lépet és a májat vérrel. A felső bélfodri verőér (arteria mesenterica superior) látja el a hasnyálmirigyet, a vékonybeleket és a vastagbelek felső részét. A petefészek- vagy hereverőerek a névnek megfelelő szerveket látják el. A veseverőerek (arteria renalis) a vesék vérellátását végzik. Az alsó bélfodri verőér (arteria mesenterica inferior) látja el a vastagbél alsó részét. A hasi főverőér két részre oszlik: bal és jobb közös csípőverőérre (arteria iliaca communis), melyek szintén két szakaszra, a belső csípőverőérre (arteria iliaca interna) és a külső csípőverőérre (arteria iliaca externa) ágazódnak el. A belső csípőverőér fali ágai a farozomzatot, zsigeri ágai a kismedencei szerveket látja el vérrel. A külső csípőverőér egyenes folytatása a combverőér (arteria femoralis), melynek ágai az alsó végtag vérellátását végzik. A vénás, széndioxiddús vért a fej, a nyak, a felső végtag, a mellkasfal és az egész hátsó törzsfal területéről a felső főgyűjtőér (vena cava superior), a kismedence és annak zsigerei, a hasüreg páros zsigerei és az alsó végtag területéről az alsó főgyűjtőér (vena cava inferior) szállítja, mely felveszi a májkapugyűjtőér (vena portae hepatis) vérét is.
A kisvérkör verőérrendszere a szív jobb kamrájából eredő tüdőverőértörzs-el kezdődik (truncus pulmonalis), amely elágazódik jobb és bal tüdőverőérre (arteria pulmonalis), melyek kisebb ágakra, majd hajszálerekre oszlanak. A tüdőből az oxigéndús vért a tüdőgyűjtőerek szálítják a bal pitvarba (általában összesen négy van belőlük).
A sejtek anyagcseréje során keletkező vagy leadott víz egy része a sejtek közötti térből nem tud közvetlenül visszajutni a vérpályába, ezen szövetnedvet (nyirok) a nyirokrendszer- nyirokhajszálerek, nyirokerek és nyiroktörzsek-szállítja el a nyirokcsomókon, mint szűrőberendezéseken keresztül a vivőeres rendszerbe. A nyirok nem más, mint szövetközti folyadék, azaz víz, illetve benne oldott ásványi anyagok és gázok. Az egész test nyiroktermelése kb. 3 l/nap. Kiemelt jelentősége van a nyirokrendszernek kóros esetekben a nyirokpangás kialakulásában, illetve a rosszindulatú daganatos betegségek, illetve gyulladások terjedésében.
Alapos szakorvosi vizsgálat + hatékony kezelés
Bármilyen jellegű panaszokat vagy tüneteket csak úgy szabad, és lehet hatékonyan kezelni, ha tudjuk azoknak a kiváltó okát.
Ezért fontos, hogy bármilyen jellegű panaszok vagy tünetek esetén mindig forduljunk szakorvoshoz, ahol a megfelelő kivizsgálást követően (panaszok és tünetek elemzése, értékelése, általános orvosi és szakorvosi fizikális vizsgálat, laboratóriumi vizsgálatok, MRI, kiegészítő vizsgálatok) személyre szabottan lehet a megfelelő kezelést összeállítani.
A tüneti kezeléseken túl rendelkezünk oki kezelésekkel is, melyek az alapbetegségtől függenek.
Manapság számos olyan, nem műtéti terápiás lehetőség biztosított, amellyel a panaszok és a tünetek megszüntethetőek és az alapbetegség is kezelhető.
Centro – Medical Egészségügyi Központ – 20 éve az egészség szolgálatában
Egészségügyi Központunk fő profilja a mozgásszervi és idegrendszeri betegségek, illetve differenciál-diagnosztikai problémák gyors és szakszerű kivizsgálása és kezelése. Számos olyan modern terápiás eljárással rendelkezünk (melyekről részletesen olvashat honlapunkon), melyek kombinációjával, nem műtéti módszerekkel jól kezelhetőek az ilyen állapotok.
További információkat talál az egészséges életmódról, anatómiáról, élettanról, betegségekről, vizsgálati módszerekről a „Tájékoztatók” címszó alatt.
Térítési és szolgáltatási díjainkat megtalálja az „Árak” címszó alatt.
Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne egyeztetni, kérjük hívja központunkat, ahol készséggel állunk rendelkezésére!
