lCentro-Medical Szakorvosi Magánrendelő MRI vizsgálat, Ultrahang vizsgálat - Diagnosztikai Magánrendelő

Egy kis anatómia - Légzőrendszer

A légzőrendszer anatómiája és élettana

 

A légzőrendszer elsőrendű szerepe a gázcsere biztosítása, azaz az oxigén felvétele, és a széndioxid leadása. A teljes oxigénhiány a központi idegrendszeri szürkeállományban 4-5 perc után már visszafordíthatatlan következményeket okoz, más szövetek oxigénhiánytűrő képessége igen eltérő.

A légzőrendszer részei: felső és alsó légutak, tüdők, mellhártya, csontos mellkasfal, rekeszizom, légzési segédizmok, légzőközpont.

A felső légutak az orrnál (nasus) kezdődnek az orrüreggel (cavum nasi). Az orrüreg csontos és porcos fallal körülvett, csillószőrös nyálkahártyával bélelet szerv, melynek fő szerepe a levegő szűrése, párásítása és melegítése.

Az orrmelléküregek (homloküreg, arcüreg, ékcsonti és rostacsonti üreg) egy része az orrüregbe nyílik. Ezen légtartalmú melléküregeknek fontos szerepe van a hangadásban, illetve a koponyacsont súlyának csökkentésében.

Az orrüreg a garatban folytatódik, mely a légző- és emésztőrendszer közös szakasza.

A garat folytatása a légzőrendszernél a gége (larynx), mely üvegporcos vázból, szalagokból, izmokból, kötőszövetes lemezekből és nyálkahártyából felépített, függőleges átmetszetben homokóra alakú üreges szerv. A gége porcai: gégefedő, pajzsporc, gyűrűporc, és a páros kannaporc. A szalagok közül kiemelendő a hanszalagok (ligamentum vocale), mely a hangrést (rima glottidis) határolja. A hangrés a gége legszűkebb része, ez választja el a felső légutakat az alsó légutaktól. A gége folytatása a légcső (trachea), amely 12-14 cm hosszúságú, porcos és részben hártyás-izmos falú, nyálkahártyával bélelt cső. A légcső két főhörgőre (bronchus principalis) oszlik, melyek a tüdőkapun át lépnek be a tüdőkbe, és további oszlások során hörgőkre (bronchus), hörgőcskékre (bronchiolus), majd legvégül léghólyagocskákra (alveolus) oszlanak. A hörgőcskék falában porc már nem található. A léghólyagocskák falán keresztül történik a gázcsere.

A tüdők (pulmo) páros, együttesen tompított kúphoz hasonló idomú szervek. Legkívül a mellhártya (pleura) található, melynek fali lemeze a mellüreget belülről, zsigeri lemeze pedig közvetlenül a tüdők felszínét borítja. A tüdők által határolt területet gátorüregnek (mediastinum) nevezzük. A tüdőbe az erek (tüdőverőér és tüdőgyűjtőér), idegek, és a főhőrgők a tüdőkapun (hilus pulmonis) át lépnek be, illetve ki. A tüdőkapukban nyirokcsomók találhatók, melyek a tüdő nyirokelvezetésében játszanak szerepet. A tüdők lebenyekből épülnek fel, a bal oldali kettő, a jobb oldali tüdő három lebenyből.

A valódi légzőfelületet a léghólyagocskák képviselik, melyeknek összfelülete kb. 70-80 m2 (ha kiterítenénk, nagyjából egy teniszpálya nagyságú felületet tenne ki). A tüdőszövet állományát rugalmas rosthálózat képezi, melynek bármilyen okból történő pusztulása (pl. dohányzás) üregek képződéséhez vezet. A tüdőknek kettős vérellátása van: az egyik a kisvérkört alkotó tüdőverőér- és gyűjtőér, a másik a tüdőszövet saját vérellátását biztosító páros hörgőverőér (arteria bronchialis).

A légzésnél megkülönböztetünk egy külső légzést a szervezet és a környezet között, illetve egy belső légzést a vér és a sejtek között. A belélegzett levegő 21 % oxigént, 0,04 % széndioxidot, 78 % nitrogént, és néhány tized százalék nemes gázokat tartalmaz. Ezzel szemben a kilélegzett levegő 16 % oxigént, 4,04 % széndioxidot tartalmaz, a nitrogén és a nemes gázok százalékos aránya érdemben nem változik.

A légzés automatikus szabályozás (akaratunktól független), és akaratlagos szabályozás alatt áll. Az automatikus szabályozás központja az agytörzsben, a nyúltvelőben található, melynek fő kémiai ingere a széndioxid (és nem az oxigén). Minden olyan esetben, amikor a szervezetben felhalmozódik a széndioxid (hypercapnia), fokozódik a légzés (hyperventillatio), míg ha csökken a széndioxid mennyisége (hypocapnia), csökken a légzés (hypoventillatio). Az akaratlagos szabályozás, mint minden ilyen jellegű folyamat, az agykéreg működéséhez kötött. Mindezek mellett a légzés szabályozásában szerepet játszik a vegetatatív idegrendszer is: a szimpatikus idegrendszer hatása (pl. sportolásnál, munkavégzésnél) fokozza a légzés mélységét, frekvenciáját, tágítja a hörgőcskéket, míg a paraszimpatikus idegrendszer hatása (pl. alvásnál) ezekkel ellentétes: csökkenti a légzés mélységét, frekvenciáját és szűkíti a hörgőcskéket. Percenként átlagosan 12-16-szor veszünk levegőt (légzési frekvencia), egy belégzés, illetve kilégzés során kb. 500 ml levegő áramlik be, illetve ki a tüdőnkből. Az egy mély belégzést követő teljes kilégzést vitálkapacitásnak hívjuk, melynek normál értéke felnőttekben 4-5 l. Létezik egy élettani jelenség, melyet légzési ritmuszavarnak (légzési arrhytmia) hívunk. Belégzéskor a szívfrekvencia nő, kilégzéskor csökken. A tüdők a légcsere mellett fontos szerepet játszanak a szervezet sav-bázis háztartásának, a vér állandó vegyhatásának (pH) biztosításában.

További információkat talál az egészséges életmódról, anatómiáról, élettanról, betegségekről, vizsgálati módszerekről a "Cikkek/Rovatok" címszó alatt.

Térítési és szolgáltatási díjainkat megtalálja az "Árak" címszó alatt.

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne egyeztetni, kérjük hívja rendelőnket, ahol készséggel állunk rendelkezésére!